|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7 találat | lapozás: 1-7 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kriza Ildikó 1999. június 1.Jún. 2-án dr. Erdélyi Zsuzsanna budapesti folklórkutató tart előadást Archaikus népi imádságok címmel Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Az előadás után dr. Kriza Ildikó, a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa Történelem és emlékezet című könyvét mutatja be. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./2001. szeptember 24.Nagyajtán szept. 22-én megnyílt Kriza János munkásságát bemutató állandó kiállítás. Az avatást megelőzően Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban Kriza János tudományos emlékülést szerveztek. Az előadók és meghívottak között szerepelt Kriza Ildikó (Budapest), Olosz Katalin (Marosvásárhely), Móser Zoltán (Bicske), Pozsony Ferenc (Kolozsvár), Tari Lujza (Budapest) is. /(Flóra Gábor): Kriza emlékének hódolva. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 24./ Nagyajtán felavatták a Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével berendezett Kriza János emlékkiállítást. Kriza Ildikó előadásában a 190 éve született unitárius püspök munkásságának jelentőségét méltatta: "Kriza János mindenféle módon a magyar kultúra szerves része, akár verseit, akár nyelvészeti stúdiumait, akár gyűjtéseit nézzük. 1863-ban jelent meg a Vadrózsák első kötete - amit sajnos nem követte a második, és a kéziratok is elvesztek -, amely bemutatta, hogy milyen egy nép költészete, milyen gazdag a tudáskincse." Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár a Kolozsváron működő Kriza János Néprajzi Társaság munkáját ismertette. Az ünnepség Nagyajtán folytatódott, ahol a falu lakói, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai segítségével berendeztek egy állandó Kriza-kiállítást. "Az anyagok egy része itt volt a faluban, a paplakban, a Kovászna Megyei Könyvtár munkatársai Kolozsvárról gyűjtöttek anyagot, ezeket mi kiegészítettük a Magyarországon található Kriza-kötetekkel, -levelekkel" - mondta Birck Edit, akinek segítségével a Székelyföldön több kiállítás is készült már. /Turoczki Emese: "Aki ma népköltészetet gyűjt, az mind Krizától indult és Krizához is tért vissza" = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 25./2002. június 15.Budapesten a Magyarok Házában bemutatták a Faragó József szerkesztette Csángómagyar népballadák és a Kriza János gyűjtötte Vadrózsák című kötetek új kiadását. A rendezvényt Rázvány Csaba unitárius püspök nyitotta meg. A könyveket Kriza Ildikó néprajzkutató ismertette. Faragó József etnográfus, a MTA tiszteleti tagja A moldvai csángómagyarok között címmel tartott előadást. A szerzőt Halász Péter, a Lakatos Demeter Társaság titkára köszöntötte. Közreműködött a Szeret Együttes — Horváth Gyula kobzos, Ladányi Ferenc furulyás és Petrás Mária népdalénekes, valamint a Guzsalyas Csángó hagyományőrző Néptáncegyüttes. /Könyvbemutató Budapesten, a Magyarok Házában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15/2011. június 29.Legyen erõforrás az emlékezés (Kétszáz éve született Kriza János)Járjunk, keljünk elõdeink tanítása szerint, és hagyjunk olyan szellemi nyomokat, amelyek eligazítanak összekuszálódott világunkban - intett tegnapi, Nagyajtán tartott szószéki beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök. Kriza János születésének kétszázadik évfordulóján ünnepi mûsorral, tudományos elõadással és koszorúzással emlékezett meg a helyi közösség a magyar népköltészet kiemelkedõ gyûjtõjérõl, az íróról, mûfordítóról, az erdélyi unitárius egyház neves püspökérõl. A nagyajtai unitárius templomban tartott ünnepi megemlékezésre összegyûlteket Pap Mária, a Háromszék-Felsõfehéri Unitárius Egyházkör esperese köszöntötte, hangsúlyozva, az emlékezéssel múltunkat állítjuk tükörbe, és azt látjuk, ma is hittel, szeretettel és bátorsággal kell vállalnunk a szolgálatot. �?nnepi prédikációjában Bálint Benczédi Ferenc hangsúlyozta, bár erdélyi létünk többletkihívást jelent, számbeli kisebbségünknek nem kell kisebbrendûségi érzést táplálnia bennünk. Véget kell vetni az önsajnálatnak, a sírva vigad a magyar-szerû magatartásnak, és azt kell szem elõtt tartanunk, hogy a felemelkedéshez egy biztató jövõképre van szükségünk. Magyarnak lenni feladat, és nem búskomor küzdelem - jelentette ki Erdély unitárius püspöke, aki szerint felelõs nemzetszeretetre van szükség, valamint arra, hogy erõsödjünk gyökértudatunkban. Legyen erõforrás az emlékezés a hétköznapok megpróbáltatásai között - zárta szószéki beszédét Bálint Benczédi Ferenc, majd a megtartó közösségért mondott imát. Fekete Levente helyi unitárius lelkész megköszönte a püspök szolgálatát, és hangsúlyozta, ha õrizzük és tovább éltetjük elõdeink szellemi örökségét, akkor lesz jövõnk. Kriza és a kor nagyjai nem elismerésre várva cselekedtek, hanem népszeretetbõl, nekünk pedig, akik a vélt és valós értékek idejében élünk, meg kell találnunk a biztos pontokat, ilyen a vallás és a nemzeti öntudat - ezekkel a szavakkal köszöntötte a nagyszámú gyülekezetet Elekes Botond, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium kulturális államtitkárságának kabinetfõnöke. Tamás Sándor megyeitanács-elnök a nemzeti önbecsülés fontosságát hangsúlyozta, mert szerinte csak ilyen közhangulatban kerülnek ki olyan szellemóriások, mint Kriza János, majd a meghívottaknak ajándékozott egy-egy példányt a megyei önkormányzat támogatásával az évfordulóra megjelentetett Vadrózsák hasonmás kiadásából. Kriza János 1863-ban megjelent Székely Népköltési Gyûjteményének ez az elsõ, az eredetivel teljesen azonos kiadása. Kezdeményezõje, Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi tanár felszólalásában kiemelte, a Vadrózsák már megjelenése korában azt üzente a világnak, hogy a székelység szellemi kincsei nagyon értékes összetevõi a magyar nemzeti kultúrának. Biztos jövõt akkor tudunk építeni, ha a felgyorsult polgárosodás és globalizáció idejében nem dobjuk el értékeinket, megtaláljuk az egyensúlyt a hagyományõrzés és újítás között. Kriza János emberi nagyságáról, a magyar népköltészet minden társadalmi réteget megszólító, széles körben történõ terjesztésérõl, külföldi megismertetésében játszott szerepérõl a balladás püspök György nevû testvérének dédunokája, az etnográfus Kriza Ildikó, az MTA tagja tartott ismertetõt. A püspöki tanítások, a tudományosság képviselõinek tájékoztató és eligazító hozzászólásai nem lettek volna elegendõek a Kriza-szellem megidézésére a helyiek cselekvõ jelenléte nélkül. A Kriza János Általános Iskola diákjai Barabás Mihály nyugalmazott magyartanár, egykori iskolaigazgató irányításával, drámajátékelemekkel tûzdelve mutattak be balladákat, adtak elõ tréfás mondókákat, Fekete Judit tiszteletes asszony citerásai és a Péter Géza vezette Gazdag Miklós Polgári Daloskör a népdalok világából merített egy csokorra valót. Az ünneplõ gyülekezet megtekintette a Kriza-emlékházban berendezett, a budapesti Petõfi Irodalmi Múzeum munkatársai által felújított kiállítást, majd az egyházi és világi testületek képviselõi az emlékezés koszorúit helyezték el Kriza János parkbéli mellszobránál. Az emlékünnepség az Erdõvidék az én hazám kezdetû Kriza-dal közös eléneklésével ért véget. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2011. október 4.Megjelent Pipe monográfiájaSzeptember utolsó vasárnapja, Szent Mihály vasárnapja, az unitáriusok számára az őszi hálaadás ünnepe. Ekkor találkoztak a faluból elszármazottak. A hajdan népes kis falucskát, amelynek írásos emléke hétszázhetvenhét (777!) évre tekint vissza, ma mindössze ötvenen lakják. Rendhagyó és emlékezetes marad ez az ünnep, mert a kilencvenéves pap bácsink, Adorjáni Rudolf Károly tiszteletes úr letette az úrasztalára e falucska néprajzi, szociológiai és irodalmi értékű monográfiáját. Címe: Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve. A könyvet a Kriza János Néprajzi Társaság gondozta és adta ki, a Kriza Könyvtár sorozatban. Elismerő, méltató előszót Kriza Ildikó írt, kiemelve, hogy hézagpótló és fontos ez a kötet, melynek anyagát évtizedeken át szorgalmasan gyűjtögette a szerző. E kis faluközösség életéről, hagyományairól, kultúrájáról, szokásairól, összetartozásáról, hitéről, példamutató lelki tisztaságáról és becsületességéről nem sokat tudott – és ma sem sokat tud – a nagyvilág. A magas dombokkal körbezárt völgykatlanban meghúzódó, "elrejtett" falucskának a maga csodálatos világát sikerült évszázadokon át megőriznie. Régebben talán a boráról, szőlőiről szerzett tudomást a külvilág, de hogy milyen a falu belső élete, hiedelem- és hitvilága, kultúrája, arról kevesebbet tudott a világ. Nem volt "sztárfalu". Nem szerepelt az újságok, lapok címoldalán, nem készültek róla világot bejáró filmek. Az "isten háta mögé" rejtve nem állt érdekében senkinek bemutatni e közösséget. Inkább még jobban elrejtették volna, ha lehet. Most, a falu életének utolsó 24. órájában, sikerült félrehúzni azt a függönyt, amely eddig eltakarta a világ szeme elől. Adorjáni tiszteletes végigvezet bennünket, házról házra járva, most már a könyv lapjain. Hatalmas élmény a falu szülöttjeinek, hogy beléphetnek a népes családok tisztaszobájába és megismerhetik a családok belső életét. Miközben a szerzővel végigjárjuk a 82 házszámot, nagyszerű történetek, legendás esetek, humoros emlékek is előbukkannak az emlékek tárházából és megsimogatják lelkünket, vagy mosolygósra varázsolják egyre szigorodó, vagy kesernyéssé savanyodó arcunkat. A könyvben helyet kaptak statisztikai kimutatások, szőlőművelési hagyományok, hiedelmek gyűjteménye, a faluval kapcsolatos írások. Így került a könyvbe például a szerzőt felváltó, következő lelkész, Fóris Géza Adatok a pipei unitárius egyházközség életéből (Magvető, 1977.) tanulmánya, Barabás László Farsangi életszínjáték Szásznádason és Pipében című írása és nem utolsósorban, a szintén pipei születésű Burus János Pipe helynevei című helynévanyag- gyűjteménye. A könyvet régi fényképek, emlékfotók teszik még teljesebbé. Végezetül pedig e hasábokon is köszönetet mondunk a Kriza Kiadónak ezért a nélkülözhetetlen, nagybecsű könyvért. Simó Edmund Népújság (Marosvásárhely) 2011. október 26.Sokrétegű falumonográfia PipérőlSzerencsés falu az olyan, amelyiket nemcsak tudóssá váló szülöttel ajándékoz meg a Teremtő, hanem olyan értelmiségiekkel is, akik képesek megörökíteni múltját, felmérni jelenét, alakítani jövőjét –, olyan szolgálattevőkkel, akik messze világló fénycsóvát hagynak maguk után, amely aztán az egymást követő nemzedékek útjának szikrázó szellemi szövétneke lehet. Ilyen emberrel, egy fiatal pappal áldotta meg az Isten egykor a Pipe nevű falut. Aki most – talán a Bibliához társítandó – íme, a falu könyvét helyezi a maradvák egyre zsugorodó családi asztalára. A rendkívüli, sajátos falumonográfiát fél évszázaddal pipei szolgálata után állította össze a minap kilencvenedik életévébe lépett Adorjáni Rudolf Károly unitárius lelkipásztor. A Székely Partium kis faluja Pipe (románul Pipea, németül Wepeschdorf, szászul Wepeschdref), Maros megyében, Segesvártól 12 km-re északra fekszik, Szásznádashoz tartozik. 1325-ben Pype néven említik először. 1910-ben 336, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Egykori lakosainak jó része Szásznádasra költözött. A trianoni békeszerződésig Kis-Küküllő vármegye Erzsébetvárosi járásához tartozott. 1992-ben 105 lakosából 99 magyar, 5 cigány, 1 román volt, közülük 90 unitárius. A falu boráról és gyümölcséről volt híres. Híres szülötte Gyulai Zoltán (Pipe, 1887. december 16 – Budapest, 1968. július 13.) fizikus, egyetemi tanár, az MTA tagja. Az unitárius templomban márványtábla őrzi emlékét. Pipe rendtartó székely közösségén többször is eret vágott a történelem. A két világégés mellett főleg azért fogyatkozott drasztikusan a lakossága, mert a falu 1940-ben Dél- Erdélyben maradt, emiatt számosan hagyták el a szülőhelyet, Besztercén például utcányian telepedtek le. Még nagyobb kárt okozott az 1960-as évek erőszakos kollektivizálása, amikor Erdély-szerte, az őseiktől megszerzett földeken, saját munkaeszközeikkel kellett dolgozniuk megalázó bérmunkában, a szocialista tervgazdálkodásnak nevezett rémálom "direktívái" szerint. Az Udvarhelyszék, Kis-Küküllő megye, a Szászföld határán fekvő településen ma talán alig 44 lélek él. Amikor Adorjáni Rudolf Károly tiszteletes úr 1947-ben Pipébe került, éppen a második világháborús sebeket próbálta kiheverni a gyülekezet, és ez nem kis részben sikerült is. Egy évtized múltán, amikor szolgálati helyet változtatott, 368 lelkes, erős közösséget hagyott utódjára. Az ifjú lelkész, az énekvezéri munkakört is betöltő tanítónő feleségével úgy illeszkedett be a közösségbe, hogy annak hitéletét buzgón szervezve, összeforrottságát fokozva igazi szellemi vezetőjévé vált híveinek. Az egyházi anyakönyv és a pontosan, rigurózusan vezetett gyülekezeti naplója segítségével, minden háztartást rendszeresen látogatva olyan családi történettárat készített, ami párját ritkítja tájainkon. Benne nyolcvannégy család történetét lehet nyomon követni 1870-től 1990-ig, a kötet munkálatainak lezártáig. A szorgos közösségépítés, a helytörténeti kutatás nem maradt nyom nélkül. Nyomdafestéket látott Adorjáni Rudolf Károly: Pipe. Egy Kis-Küküllő menti falu száz éve című könyve, a Kriza János Néprajzi Társaság és az MTA Néprajzi Kutatóintézetének kiadásában, Budapest–Kolozsvár 2011 jelzettel. A kiadványt 2011. június 27-én mutatták be Kolozsvárott, azon az emlékkonferencián, amelyet a néprajzi gyűjtő, unitárius püspök, Kriza János születése kétszázadik évfordulója tiszteletére szerveztek. Majd szeptember utolsó napján, vagyis Szent Mihály napján kivitték a kötetet Pipébe is. Marosvásárhelyen október 20-án ismerkedtek vele az elszármazottak és az érdeklődők. Az eseményeken jelen volt a lelkész-kutató, Adorjáni Rudolf Károly. Az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében Nagy László főjegyző bevezetőjét követően dr. Barabás László néprajzkutató beszélt személyes kötődéséről Pipéhez, majd a szerző szorgos munkálkodásáról, nemcsak Pipében, hanem papsága következő állomáshelyein is, jelesen a Küküllő mente alsó folyásának néhány unitárius közösségében. A szerzőnek nem ez az egyetlen könyve. 2006-ban jelent meg a Lukács Sándor ravai búcsúztatói 1930–1938 között című kötet, a Kriza Könyvtár sorozatban. A halotti verses búcsúztató az unitáriusok lakta vidéken már a 17. századtól szokásban lehetett, és a többszöri egyházi tiltás ellenére néhol még ma is szokásban van. Lukács Sándor, a világjárt unitárius pap felvállalta a ravai temetkezési szokások e mozzanatának a felügyeletét, éltetését. A kötet 92 – többnyire nevesített – búcsúztatót tartalmaz, de bemutatja a teljes halottas szokásrendszer összetettségét, a búcsúztató helyét és funkcióit ebben a rendszerben. Megismerhető belőle Lukács Sándor kalandos életútja is, valamint a Kis-Küküllő egyik mellékvölgyében fekvő Rava település rövid története. A Pipéről szóló könyvben Adorjáni Rudolf Károly olyan világot örökített meg, amely már sosem jön vissza, vélekedett Nagy László, aki egykor az idős lelkész örökébe lépve Szőkefalván maga is "megfertőződött", és néprajzi gyűjtésbe fogott. Nem szokványos falukönyv, nem is a klasszikus értelemben vett monográfia ez, hanem voltaképp társadalom-néprajzi monográfia, de kis túlzással lehetne akár szőlészeti monográfiának is mondani, hangsúlyozta Barabás László. Közösségtörténet, családok sorsában elbeszélve, rengeteg érdekes konnotációval. A könyvet a Kriza János rokonságába tartozó fiatal Kriza Ildikó dolgozata vezeti be (Egy Küküllő menti unitárius falu száz éve), ezt követi a Pipei emlékek címet viselő, tízévi gyűjtés, amelyet íme, fél évszázad távolából bocsájt a Segesvárra, Marosvásárhelyre, az ország s világ más részeibe szóródott utódok rendelkezésére a népéhez ma is szívvel- lélekkel ragaszkodó, hűséges lelkipásztor. A további tartalom is változatos: életfordulókhoz kapcsolódó hagyományok leírása következik, születés, keresztelés, esketés, házasságkötés, a halottaskönyv üzenetei, majd Az év ünnepei Pipén –, melyből arra is választ kaphatunk, hogy a környező római katolikus és a szász evangélikus vallású közösségek szokásai miként hatottak az unitáriusok hagyományaira. A könyv második, Mellékletek cím alatt következő dolgozatai gazdagítják, kiegészítik és árnyalják a képet. Ezek: Orbán István: "…indulj hazafelé", Adorjáni Rudolf Károly: Úrvacsoraosztás és szüret püspöki segédlettel, Barabás László: Farsangi színjátékok Szásznádason és Pipén, Adorjáni Juliánna: Pipei hiedelmek, Adorjáni Rudolf Károly: Szőlőművelés Pipén 1947–1956 között, Fóris Géza: Adatok a pipei unitárius egyházközség történetéből, Burus János: Pipe helynevei. A kötetet bő fényképanyag zárja. A néphagyomány (Bálint Kicsi Lajos közlése) szerint a falu neve onnan ered, hogy lakott ott egy erdőpásztor, aki pipét lopott. Fiai elszaporodtak, falut alapítottak, de a lopott libáról Pipének mondták a helyet. Sokan köszörülték a nyelvüket emiatt a pipeieken. De azok sem maradtak adósak a csípős válasszal. Amikor például a szászok megkérdezték nagy gúnyosan, hogy hát mikor lesz már a Pipéből lúd, a székelyek azt felelték: – Az bizony csak akkor, amikor Hétúrból nyolc úr lesz! Bölöni Domokos Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 19.Nagyajta Budapestre vitte értékeitA Polgárok Háza Kárpát-medencei magyar népművészet rendezvénysorozatának őszi évadában az erdélyi unitárius közösségek kerülnek a figyelem központjába. Az anyaországi meghívásnak az elmúlt hétvégén a nagyajtaiak tettek eleget, bemutatták évszázados és ma is élő értékeiket. Az esemény, amely mintegy háromszáz érdeklődőt vonzott, a Magyarok Háza kulturális programigazgatójának üdvözlőbeszédével vette kezdetét, majd Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész és a község polgármestere, Bihari Edömér szólalt fel. Kriza Ildikó Magyar Örökség-díjas néprajzkutató felmenője, Kriza János életútját, munkásságát és fő művét, a Vadrózsák című népköltési gyűjteményt ismertette. Szóltak az egyházközségben folyó munkáról, a templomvár felújítása érdekében tett erőfeszítésekről, bemutatták Benkő Klára frissen megjelent kötetét, a Járjunk táncot, ripegőt, ropogót, amely az iskolai néptánctanítás segédkönyvének tekinthető és a Bihari Katalin–Bihari Edömér által összeállított Nagyajta értékei című kiadványt is. Az Áfonya citerazenekar népdalokat adott elő, az iskola Vadrózsák néptánccsoportja erdővidéki táncrendet járt, a hangulatot leány- és legénycsúfolóval színesítették, a IV. osztályos Nagy Magor és az egy esztendővel idősebb ifj. Bihari Edömér botos tánccal lépett fel, az éneklő gyermekeket Nagyajta volt református lelkésze, Nagy Károly Kázmér és neje, Nagy Adél hegedűvel, illetve brácsával kísérte. Boda Szabina Tekla népdalt, ifj. Bihari Edömér az Apám lakodalma című tréfás mesét adta elő, és bemutatták a Nagy Adél és Fekete Judit által készített, illetve az ő irányításukkal létrehozott nemezelt darabokat. Nem csak a léleknek, a testnek is kijutott a jóból, mert a vendégfogadást és a kapott kedvességet finom falatokkal viszonozták az erdővidékiek. Előkerült házi kenyér, paprikás és fokhagymás szalonna, juhsajt és orda, borsikaszalámi, székely köményes, tejföles lepény, aki pedig kóstolót vitt volna haza, megtehette, a gyermekek szülei által pakolt dzsemekből, szörpökből és zakuszkából vásárolhatott is. Fekete Levente felejthetetlen emléknek mondotta a csütörtöktől vasárnapig tartó kirándulást: szülőföldjüket képviselhették és megmutathatták, milyen gazdag Erdővidék. „Csodás napokat töltöttünk Budapesten. A Polgárok Háza működtetőinek jóvoltából többek közt meglátogathattuk a Parlament épületét, ahol majd ebédünket is elkölthettük, a Kossuth tér közelében ’56-os kiállítást nézhettünk meg, mindeközben rengeteg jó barátot szereztünk, akik biztosítottak róla, itthon is fel fognak keresni. Öröm volt látni, bár távol élünk, nem vagyunk idegenek egymás számára, és sokakat érdekli a sorsunk” – mondotta a nagyajtaiak lelkésze. Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
